Mit jelent az oldalfali klíma?

Az oldalfali klíma tulajdonképpen egy split klíma, mely azt jelenti, hogy a zajon kompresszor nem a lakásban van, hanem a szabad ég alatt, így a lakásban lévő beltéri egység kisebb és halkabb, valamint jóval elegánsabb külsőt is kapott emiatt,

Hívjaügyfélszolgálatunkat!+36 (20) 611 8463Állunk
rendelkezésére!
Mit jelent az oldalfali klíma? Mit jelent az oldalfali klíma?

Mit jelent az oldalfali klíma?

Az oldalfali klíma tulajdonképpen split klíma. A split klíma azt jelenti, hogy osztott klíma, mely legalább 2 külön egységből áll. A kompresszor a szabad ég alatt helyezkedik el, míg a beltéri egység a lakásban, nevéhez hűen az oldalfalra van szerelve. Ez talán a legelterjedtebb típus, mivel pillanatok alatt telepíthető és hatalmas választék van belőle. 

Azonban a nagy választék ahogy segít, úgy nehezít is a választás terén, mivel az ember azt se tudja merre kapja a fejét. Minden gyártó a maga termékét dicséri a legjobban, tehát oldalaikon természetesen az előnyöket olvashatjuk. Ki akkor az, aki mégis hasznos tanáccsal szolgálhat nekünk, hogy melyik modell mellett döntsünk? A klímaszerelő. Ugyanis egy jó és márkafüggetlen klímaszerelő ismer minden márkát és típust, tehát szakértő tanácsot tud adni, hogy melyik modell nem csak szép, de megbízható is. Egy ingyenes helyszíni felmérés során tanácsokkal látjuk el, hogy milyen klímát érdemes választani és azt hova kell felszerelni.

Ki szerelheti fel az oldalfali klímát?

Magyarországon ma bármilyen klímát csak szakember szerelhet fel. Viszont nem akármilyen szakember, mert nem elég, hogy a szakmában dolgozzon, vagy legyen róla végzettsége. Emellett nagyon fontos, hogy rendelkeznie kell a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által kiadott engedéllyel és ott regisztrált, minősített klímaszerelőnek kell lennie. Erről rendelet is született.

Mivel a klíma légkörre hatást gyakoroló gázzal van töltve, így a karbantartást és a javítást is csak ilyen szakember végezheti el, a gázfeltöltésről nem is beszélve. Az általunk foglalkoztatott klímaszerelők mindegyike minősített és engedéllyel rendelkező klímaszerelő, így hozzánk bármilyen klímával kapcsolatos kéréssel fordulhat.

Ki szerelheti fel az oldalfali klímát?
Az oldalfali klíma előnyei

Kinek javasoljuk az oldalfali klímát?

Az oldalfali klímát elsősorban azoknak javasoljuk, akik kisebb lakásban, vagy házban élnek. Egy beltéri egység egy maximum 80-100 négyzetméteres lakás hűtésére elegendő. Természetesen ha nagyobb a lakás, akkor lehet multi split klímát felszerelni, ami azt jelenti, hogy egy kompresszorhoz több beltéri egység csatlakozik.

Az oldalfali klíma előnyei

Egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül sok van belőle. Mindenféle árkategóriában találunk széles választékot, így nem kell kompromisszumot kötnünk. Olcsóbb modellek is vannak, melyek között szintén találni egészen megbízható készülékeket, de már dizájnos kiviteleket is gyártanak, melyek már az okos klímák közé tartoznak. Másik nagy előnyük, hogy rendkívül kompaktak, könnyű és gyors a szerelésük, de a karbantartás és a javítás is éppilyen egyszerűen kivitelezhető. 

Oldalfali klíma fűtésre?

Az oldalfali klímák között már sok olyan modell van, amely fűtő funkcióval is rendelkezik, mindezt gazdaságos formában kínálja. Az új generációs klímák esetében nem álom többé a fűtés, mert költséghatékony megoldást nyújtanak erre és akár önálló fűtésre is alkalmasak.

Fűtésre az oldalfali split klímák közül az inverteres klíma a legjobb választás, mert összehasonlíthatatlanul kevesebbet fogyaszt, mint elődei. Hatékonyságánál fogva akár önálló fűtésre is alkalmas.

Oldalfali klíma fűtésre?
Oldalfali klíma szerelés Budapesten

Oldalfali klíma szerelés Budapesten

Budapest egész területén vállaljuk oldalfali klímák telepítését, melyet garanciálisan végzünk el. Munkatársaink nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek, melynek köszönhetően igényes és színvonalas munkát végeznek, rövid idő alatt. 

Ezért is tudunk minden munkájukra garanciát vállalni, hiszen megbízható és precíz szakemberek. Ingyenes konzultáció után klímáját beszerezzük, kiszállítjuk, hogy ezzel is segítsünk Önnek. ' teljes év szerelési garanciát vállalunk és az első tisztítást ingyenesen végezzük el. 

Mikor keressen minket?

Mielőtt bármibe is belefogna, javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel, mert minden beépítés, felújítás különböző. Személyes felmérést követően pontos árajánlatot tudunk adni akár a helyszínen is. Időpont egyeztetéshez kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat.

Garanciát vállalunk

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű termékekkel kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást. Általánosságban 1 év beszerelési + gyártói garanciát vállalunk minden munkánkra!

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 08:00 - 18:00 között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a leendő lakásával, vagy az elvégzendő munkával szemben. Online kapcsolatfelvételhez kérjük kattintson ide!

Klíma javítás Budapest Klímaszerelés, klímatisztítás Klíma gázfeltöltés és klíma karbantartás Klíma beépítés Klímaszerelés OXOX Klímaszerelés Klíma beszerelés akár 2 napon belül! Légkondícionáló szerelés szolgálatások Gázkészülék szerelés Épületgépészet Budapest Fűtés javítás Kondenzációs gázkazán Gázszerelés gyorsszervíz Burkolás - Parkettázás Olcsó lakásfelújítás tökéletes kivitelben Burkoló Mester - Fürdőszoba, nappali, kert és terasz burkolás